Kedves Barátaim!
Már vagy másfél éve nem írtam gyermekeimről. Sajnálom, ez az elmúlt év lakásvásárlással, házeladással, lakásfelújítással kicsit stresszesre sikeredett. Úgyhogy nem is egyszerű újra elkezdeni a most már nem bababeszámolót, inkább gyereknaplót. Első alkalommal megpróbálom leírni, hogy hogyan zajlik egy átlagos hétköznap. Már látom, hogy ez egy folytatásos regény lesz, de majd elküldöm részletekben.
Aki nem annyira követi az eseményeket, Dani három és fél, Lea másfél éves, és december óta én vagyok vele GYED-en, Zita visszament hat órában dolgozni.
Reggel Dani “TEJET, TEJET” felkiáltással ébreszt (A halk “jó reggelt édesapám, kérek egy kis tejet” ébresztést még gyakoroljuk). Rosszabb esetben ezt három óra körül teszi. Akkor először kiugrok az ágyból a hűtőszekrény irányába, majd rájövök, hogy még nagyon korán van, és meggőzöm erről Danit is. Jobb esetben hat előtt egy kicsivel ébreszt, amikor tényleg felkelek. Bár már van vele szemben egy óra, még nem vettük rá arra, hogy csak akkor keltsen, ha a kismutató túljutott a mélyponton (csillagászok kedvéért: nadír). Még ősszel egészen jól működött az, hogy csak akkor keltsen, amikor már zöld a szemben levő vadszőlő levele. Ilyenkor ha korábban kelt, nem azt hallottam, hogy “TEJET, TEJET”, hanem hogy “Miért nem zöld már a borostyán?”. A tejet cumisüvegben kapja, aminek már szinte teljesen leharapta a csőrét, így inkább csak beönti a szájába, mint idült alkoholisták a feles pálinkát a bolt előtt.
Ezt a gyönyörű hasonlatot most magamtól vettem, majd igyekszem azért a hasonlókat minimalizálni, de ha már leírtam, elmondom, hogy Dani költő és énekes – ha nagy lesz, gitármester szeretne lenni – és sokkal szebb hasonlatokat tud kitalálni. Például két és fél évesen: “Ez a kő olyan szép, mint egy őz.” Közel háromévesen: “Olyan sok dalt kértem, mint egy fürt szőlő”. A dalszövegeiből csak az egyik viszonylag friss zsengéjét idézném:
Kicsi vagyok,
fáradt is,
dzinn;
kertek alatt a ludaink megfagynak
A dzinn visszatérő elem, olyan, illetve sokkal jobb, mint a yeah a rap-sorok végén.
Tej után Dani kicsit üldögél az ölemben, majd hattól hétig apás játék van. Addig, ha szerencsénk van, Lea még alszik, ha nincs, akkor fél hét körül, amikor Zita felkel, felkel ő is, és csatlakozik. Az apás játék mostanában leginkább kirakósozás, mióta ki tud néhányat rakni, egész lelkes, de ő mondja meg: van, amikor legózna, van amikor azt szeretné, hogy olvassak neki, van, amikor kis (Grabolo) társasjátékfigurák mennek vásárolni, vagy eljátszanak egy Lázár Ervin mesét. Szerencsére egész jól tudom őket fejből, illetve még van olyan jó a memóriám, hogy meg tudom jegyezni, hogy a mai nap Bruckner Szigfrid a fehér autó figura, Ló Szerafin a zöld kacsa, és így tovább. Egy időben, nagyjából két éves korától több mint egy fél évig naponta többször krumplibogarast kellett vele játszani. A krumplibogár egy báb, amin bár egyik létező állatot sem tudtuk beazonosítani, egész biztosan bogár, és csíkos. Feladata az volt, hogy két doboznyi plüss és egyéb állatot elrendezzen, majd visszapakoljon, és ezt folyamatosan kommentálja. Ezt többnyire Zita játszotta vele, neki több türelme van az ilyen rádióközvetítéses játékokhoz, de azért nekem is volt hozzá szerencsém, és már nagyon untuk. Még az is felmerült, hogy december 6-án azt mondjuk neki, hogy a krumplibogarat elvitte a Mikulás, csak féltünk, hogy nagyon megviselné a lelki világát:
Rövid híreink: A rendőrség polgárőrök közreműködésével elfogta és letartóztatta a fiatalkorú Gy.Dánielt, aki hangos kiabálás mellett több, gyerekeknek szaloncukrokat osztogató Mikulást inzultált. Mivel szemtanúk elmondása alapján az ordibálás nem Allah akbarnak hallatszott, hanem leginkább “Ezt a krumplibogárért!” felkiáltásnak, a terrorista szálat a rendőrség egyelőre nem valószínűsíti.
Aztán rászokott a bevásárlós játékra, amihez már Lea is csatlakozott. Ez is elég monoton tud lenni egy idő után, de még ha nem is annyira magasröptű játék, valahol egész megnyugtató, és nagyságrendileg kellemesebb, mint a krumplibogár. Annyiból áll, hogy az ember ül a földön, egy pénztárgépnek kinevezett könyv/számológép/papírlap mellett, a gyerekek pedig egy bevásárlókosárba és egy kis bevásárlókocsiba bepakolnak 30-40 kisebb nagyobb bármit a lakásból, amiket odahoznak lebittyentésre, vagy bepötyögésre, attól függően, hogy úgy döntünk-e, hogy van rajta vonalkód, vagy úgy, hogy nincs. Lelkesebb szülők (Zita) variálhatják például “Marika, mi a búgócsiga kódja?” felkiáltásokkal. A játék hátulütője az elpakolás, de szerencsésebb esetben viszonylag egy helyről jönnek a dolgok, és csak vissza kell oda önteni.
Héttől reggelizünk, de erről majd legközelebb mesélek, mert a kajálást sem fogom tudni két sorban elmesélni.