Örömmel jelentem, hogy hétfőn hajnali kettőkor megszületett legnagyobb kislányunk.
Nagyon szépen tartotta magát, nem jött ki hat héttel korábban, mint a bátyja (akinek még egy önálló babanaplójával azért még tartozom), sőt még akkor sem, amikor Zitának megtiltották a magnéziumszedést, és még akkor sem, amikor már három névre szűrtük le a lehetséges nevek listáját, és mindhárom ellel kezdődött.
Még hétvégén megnéztünk pár lakást, és kezdtük (vagy kezdtem) annyira belelovalni magunkat (vagy magamat) a lakáskeresésbe, amennyire már káros, úgyhogy Zita vasárnap este azt javasolta, hogy kicsit beszéljünk a szülésről is, mert hát azért arról is kéne, nem csak erkélyekről, négyzetméterekről és emelkedő árakról, úgyhogy a vasárnap estét ennek szenteltük, sőt utolsó kérdésként azt is tisztáztuk, hogy a három lehetséges név (Lea, Léna, Lia) közül mindkettőnknek a Lea tetszik a legjobban.
Azt hiszem, erre várt kislányunk, mert pár percen belül (ezt kiátlagoltam, mert szerintem három másodperc volt, Zita szerint negyed óra) hallottunk egy pukkanást, majd kezdett folyni a magzatvíz. Úgyhogy riasztottuk a családot, öcsémet, hogy vigyázzon kicsit Danira, Zita szüleit pedig hogy jöjjenek a megbeszélt és kipróbált terv szerint.
A kipróbálás több lépcsőben ment. Az első direkt volt: Hogy Zita édesanyja megtanulja, mit hol talál, mit hogyan kell csinálni, nálunk aludt. A második két hete volt, nem direkt, mert ahogy sziklamászó ismerőseim mondták, szívást nem kell gyakorolni. Zitának periodikus fájásai voltak. Hajnali kettőkor riasztottuk a szülőket, Danit beraktuk a kocsiba, találkoztunk a János kórháznál, Zita szülei, akik ébresztéstől számított 26 perc alatt a János kórháznál voltak, pedig negyed órára laknak, visszahozták Danit, aki oda-vissza végigdumálta az utat, majd itthon az ágyában mint akit fejbecsaptak aludt tovább. Minket meg hazaküldtek, hogy van valami, de nem nagyon, szedjen Zita sok magnéziumot, akkor annyi sem lesz, ha nem akarunk maradni, mehetünk. Kérdeztem, hogy mekkora eséllyel kell postafordultával visszamennünk majd, azt mondta a doktornő, akit megviselhetett a hajnali riasztás, hogy ötven százalék: vagy igen, vagy nem.
Vasárnap éjjel nem voltak kétségeink, a magzatvíz folyt, Zitának pedig azonnal háromperces fájdalmai voltak. Öcsém , aki három percre lakik, jött, nagyszülők elindultak. Nagyjából éjfélre értünk a kórházba, ctg, beöntés, minden ami kell, választott orvosunkat előbb-utóbb felhívták, azt gondolták, nem eszik olyan forrón a kását. Kislányunk nem így gondolta. Fél kettőkor már nagyon közel voltunk a szüléshez, doktor úr ekkor még csak a Határ útnál járt. Szerencsére elég jó időt futott, mert az utolsó pillanatban, amikor már tényleg nyomni kellett, nagyjából hat perccel kettő előtt megérkezett, átvette, segítette, kettőkor megszületett a kislányunk.
A történeti hűség kedvéért el kell mondanom, hogy én egy körül leültem egy kicsit, mert valüszínűleg leeshetett a vércukrom, nem a vér látványától, valószínűleg a stressztől. Szerencsére a János kórház írja a honlapján, hogy a szülésre érdemes szőlőcukrot vinni, bár nem teszi hozzá, hogy részben az apukának. Emellett rosszul sikerült véradásokról szerencsére tudtam, hogy meddig tart az, amikor még csak rosszul vagyok, és mikor kezdődik az ájulás közeli állapot, úgyhogy pár szőlőcukor után, na jó, volt az öt is, elég jól bírtam az egészet, pedig a szülés után kezdődött csak a feketeleves.
Ezt nem szeretném részletezni, Zitát két órán keresztül varrogatták, két orvos, egy szülésznő és egy asszisztens, sűrű elfojtott káromkodások közepette, miközben azért dicsérték Zitát, hogy még bírja, én meg hol a kezét fogtam, hol a lábát masszíroztam.
Inkább arról beszélek, hogy megszületett Lea, nagyon szép, nagyon aranyos, aranyhajú kislány, aki ügyesen megnyugodott apja ölelésében, és értékelte a Hey Baby-t is, amit édesanyja énekelt neki, mert úgy gondolja, ezt hallotta a legtöbbet, lévén ez a szám Dani kedvence már vagy fél éve.
Még szopizott is egy kicsit, ami nagy élmény volt Dani után, akit koraszülött és császáros lévén fél napig nem is látott az anyja, és utána is csak nehezen tanult meg szopni.
Aztán még volt egy kis izgulás, mert Zitának vért javasoltak, amitől azért féltünk egy kicsit, de belementünk, viszont nézni kellett, hogy nem lesznek-e allergiás tünetek. Kapott két adag plazmát és három adag vért. Szerencsére jól bírta, és jobban is lett tőle. Ekkor azért már másfél napja fent voltunk, egy szüléssel nehezítve. Azóta már mindketten aludtunk egy kicsit, erős nagyszülői segítség mellett, és úgy tűnik, holnap már jöhetnek is haza. Úgyhogy abba is hagyom a levelet, mert még ki kell teregetnem a babaholmikat, be kell üzemelnem a légzésfigyelőt, le kell mondanom a lakásnézéseket, és a többi, és a többi.
Mindenkit üdvözlünk
Zita, Tomi, Dani, Lea